FÓKUSZBAN

"Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája."
                                         Szent-Györgyi Albert

A FELNŐTTKÉPZÉS   ÉS   A

SZAKKÉPZÉS

 

 






Üdvözöljük Oldalainkon!

Kedves Olvasó, Ön a Semsey és Társa Betéti Társaság elektronikus oldalait olvassa!
Társaságunk 1991. óta aktív résztvevője a versenyszférának, ezen belül két évtizede a felnőttképzésnek.


1996. év szeptemberétől nyelvi képzőként kezdtük meg felnőttképzési tevékenységünket, majd 2004. évben akkreditált Intézményként folytattuk munkánkat.


2006. évtől kezdtük meg felnőttképzési/felnőttoktatási szakértői tevékenységeinket, és még ebben az évben tagjai lehettünk az FSZOE szakmai egyesületnek.


Az eltelt idő alatt számos tapasztalattal gazdagodtunk, fejlesztettük magunkat, munkatársainkat.
Tapasztalatainkat, észleléseinket felhasználva, 2007. évében alapítottuk meg az "Adultus Alapítványt", melyet azzal a céllal hoztunk létre, hogy kiegészítő szakmai bázisul szolgáljunk a hazai szakmai civil szervezeteknek, a szak- és felnőttképzés fejlesztésének, továbbá célcsoportjaink széleskörű kiszolgálásával elérhető szakmai terepet teremtsünk az alapító okiratban megfogalmazott céljainknak.


2010. évben mindkét szervezettel résztvevői voltunk a TÁMOP 2.2.1 "Az egységes Szakképzési és Minőségbiztosítási Keretrendszer bevezetéséhez" elnevezésű szak- és felnőttképzési intézményeknek rendezett alprojektnek.


2012. évben civil kezdeményezőkként létrehoztunk egy magas létszámot magába foglaló szakmai témával foglalkozó levelezőlistát, ahol szakértői ismereteket művelő civil szakértőtársainkkal lehetőségünk van nap, mint nap kötetlen, elkötelezettségek nélküli, fejlesztő vitákat, eszmecseréket folytatni egymással és a szakma kiválóságaival.

Adatbázisunkat kiegészítendő szervezeti kötöttségektől független "arcképcsarnokunkat" két kollégánk ötlete alapján teremtettük meg, melyet ezen a web felületen tekinthet meg minden idelátogató érdeklődő!

 

A SZAKÉRTEK.HU oldal szakmai- és egyéb szervezetektől független, vállalkozásunk által önkéntesen működtetetett webfelület, ahol kitűnő tapasztalatokkal, referenciákkal rendelkező Kollégákat kereshet fel, mindenkit a saját szakterületének megfelelő oldalon.

Referenciáinkat a "Hivatkozások" oldalon tekinthetik meg. Ennek megfelelően Önnek lehetősége nyílik leendő partneréről, annak minőségi munkájáról további információkat nyerni.

 

A web felületünkre felkerült kollégák szakmai nyilvántartását a hivatalos, közhiteles adatbázisokon keresztül is fellelheti (referenciák nélkül).

 

                                      Tisztelettel és Üdvözlettel:

Semsey Hajnalka
okleveles felnőttképzési szakértő, jogász
Országos Szakértői Névjegyzékben nyilvántartott száma:
igazgatási 
F0276
programszakértői
 P-324/2014.

Adószám: 25219896-1-14
Cg. 14-06-300028